Tavaszváró

 Zelk Zoltán: Hóvirágok, ibolyák

"Jó reggelt, Nap, ég,
hegyek, aludtunk egy éven át..
"Így köszönnek a kibújó
hóvirágok, ibolyák.

"Jó reggelt, szél, fellegek,
jó reggelt, te szép világ!"
Bólogat a kék ibolya,
nevetgél a hóvirág.

"Jó reggelt, fa, kis bogár,
mikor hajt rügyet az ág?
Mikor lesz az ágon levél,
levelek közt száz virág?"

"Jó reggelt, virágszedők,
Örül, aki minket lát..."
Jő a tavasz, hirdetik a
Hóvirágok, ibolyák.

Január, február, itt a nyár!

A közmondás szerint csak a tél múljon el februárral, utána már jön a jó idő. 

A februári időt azért hívják februárnak, mivel a fabruare latin szó annyit tesz, mint megszentelni, megtisztítani.  A február már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított. 

Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Erre utal a hónap régi magyar neve: Böjtelő hava. Az egyházi kalendáriumban a februári vasárnapok már a húsvétra néznek. Vége a karácsonyi ünnepkörnek. 

Februárban már nagyon várjuk a tavaszt, a jó időt. Éppen ezért a februári időszakhoz tartoznak a  téltemetés szokásai, melyek mind a tél elűzését jelképezik. A telet leváltó tavasz küzdelmét jelmezekbe bújt emberek játsszák el. A végeredmény minden esetben a tavasz győzelme a tél felett. A közismert mohácsi busójárás célja is a téltemetés, a télűzés: az emberek ijesztő ruhákba bújva azt remélik, hogy a tél megijed tőlük, és elszalad.

 

"Durva zsarnok, jégszívű tél,

Készülj… készülj, a halálra!

Jármodat megunta a föld,

És ledobja valahára;

Szabadság lesz! ím, az ég is

Ideszegődött a földhöz,

Fegyvertárából, a napbul,

Tűznyilakkal rád lövöldöz."  (Petőfi: A tél halála, részlet)

Itt a farsang, áll a bál...

 A farsang évenként ismétlődő, rövidebb-hosszabb ideig tartó időszak, amelyet évszázadok óta az evés, ivás, lakodalmak, disznótorok, jelmezes felvonulások jellemeznek. 

   A farsang vízkereszttől a - húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt kezdetéig -, hamvazószerdáig tart. A farsang hosszú is lehet és rövid is, attól függően, hogy mikor van húsvétvasárnap. Ettől a naptól kell visszaszámítani negyven napot, s így állapítható meg a nagyböjt időszakának kezdete, hamvazószerda.

   A farsang a tavaszvárás ősi örömünnepe. A nagy evésekkel, ivásokkal a természetet is hasonló bőségre kívánták késztetni. A magyar farsangi szokások a középkorban honosodtak meg. 

   A farsang német eredetű szó, mely magyar elnevezésként a 15. században tűnt fel. A farsang három utolsó napjához kapcsolódott a legtöbb szokás: farsangvasárnaphoz, farsang hétfőhöz és húshagyókeddhez. A farsang utolsó napját jelölő húshagyó elnevezés a böjt, a böjti étkezés kezdetét jelenti.
   A farsang jellegzetes étele a fánk, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak, pl. a Szerémségben azért sütötték, hogy a vihar ne vigye el a háztetőt. Ugyancsak kedvelt étel ilyenkor a rétes, pl. a Bács megyei Topolyán szerencsét hoz, ha jól nyúlik. Általában a sok étel fogyasztásától a következő év bőségét remélték.

   Farsangkor három napos táncmulatságot rendeztek, melynek leggyakrabban a kocsma volt a színtere. A legények sorra járták a lányos házakat, hívogatták a lányokat és a táncköltségre, a muzsikusok megfizetésére adományokat gyűjtöttek. Farsangkor nemcsak a legények és a lányok rendeztek táncmulatságokat, hanem a házasemberek, a különféle céhek, az ipartestületek, az asszonyok, sőt a gyerekek is. A házasemberek batyusbálja, kosarasbálja nevében jelzi, hogy a tánc mellett fontos szerepe van ilyenkor az evésnek és az ivásnak is. Sokfelé szokás volt, hogy az asszonyok külön mulatságot rendeztek farsangkor. 

   A farsangi báloknak elsősorban a párválasztásban volt nagy szerepük. Az udvarlás, párválasztás, lakodalmak legfőbb ideje a hagyományos paraszti életben a farsang időszaka volt. Éppen ezért a farsang adott alkalmat arra is, hogy tréfásan vagy durván figyelmeztessék azokat, akik még nem mentek férjhez. 

A szöveg forrása: https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/neprajz-unnepek-es-nepszokasok/farsang/farsangi-nepszokasok

Múló január

Radnóti Miklós verseiből 

"Az olvadt hó beroskad
és szertesündörög,
kondérok gőzölögnek,
mint bíbor sülttökök.

A jégcsap egyre nyúlik,
a csöppje már nehéz,
egy-egy kis tócsa pattan
s szelíden égrenéz."

Hóbafagyott levelet
kaparász dideregve a szellő.
Duzzadt, mint tele zsák:
hóval telik újra a felhő.
Nincsen csillag, a fák
feketéllő törzse hatalmas.
Megfagy az őz nyoma is.
Készül le a völgybe a farkas.

Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.

Január

Aranyosi Ervin: Január

Ebben az évben is ez az első hónap,
sosem áll a sorban, a legutolsónak.
Új év születése a születésnapja,
mindig ő az első, s ez hidegen hagyja!
Harmincegy napot él rövid életében,
ám újra születik minden egyes évben.
Nevét a kapukról, átjárókról kapta,
ünnepléssel indul el az Istenadta!
Lassan alakulgat ilyenkor az élet,
tőle várunk mindig jól kezdődő évet.
Ő a leghidegebb hónapunk az évben,
ilyenkor bízhatunk egy kis hóesésben.
Újévkor reményt ad, s új kapukat kitár,
reménnyel kecsegtet minket a Január!

 

"A küszöbön egy angyal ült..."

 Tóth Bálint: Egy kisfiú születésére

A lucfenyőn rigó fütyült,
a hegyen pásztorcsillag ült,
s három nagyfülű csöpp szamár
hátán jött a háromkirály.


A villamos szépen megállt,
a rendőr hármat szalutált,
néztük a furcsa menetet,
a kalauz is nevetett.

A buszról kucsmás, nagysubás,
fehérszakállú vén juhász
zökkent le, nyakában a kos,
övében fényes rézfokos,

bojtárja báránykát hozott,
és senki nem csodálkozott:

- Induljunk – mondták -, emberek,
látni a boldog kisdedet.

A küszöbön egy angyal ült.
- Még nem lehet! – szólt, s elrepült.

Fénylett helye, míg visszaszállt,
kaput, ajtót szélesre tárt,
s mentünk, hogy végre lássuk őt,
ki mindőnk örömére jött.

Testén fehérlő pólya volt,
jászol helyett csöpp ágya volt,
lehelte boci meg szamár,
- álltunk, mint ki csodára vár –
s hogy felmutatta Mária,
sírt, akár más emberfia.

Karácsony előtt

 "És épp ma délután  

az utcán jártam, s láttam, hogy borul
a téli ég barlangja kőre, útra,

az emberkígyó hullámzott a járdán –

barlangvasút volt az az utca,
s láttam kétoldalt a kirakatok
nagy fényeit, amint kiugranak,
láttam talpig selyemben bábukat,
s bársonyra téve óriási tál
fénylett, mint egy ezüst, barlangi nap.
És kiugrottak az illatok is,
és üdvözöltek: Jónapot!
Frissen pörkölt kávé vagyok.
Én meg olajban táncolok,
de tudhatod: lángos vagyok.
S kopár vadgesztenyék alatt,
ahol kezdődik a sötét,
egy zöld lámpás fényében áztak
jószagú szelíd-gesztenyék.
S mikor leszállt az éjszaka,
az aszfaltra telepedett
egy fenyőerdő illata.
S oly régi volt, s oly hirtelen jött
e réges-réges-régi szag,
mint nagy fenyőfaoszlopokon át
őskori távirat.

S fönt a neon-betűk kigyúltak,
s végig égtek egymás után,
mint a csillagszóró a fán.
Megint kigyúltak és megint letűntek –
nem is tudom, mi szebb: az ünnep,
vagy az ünnep előtti délután. " (Nemes Nagy Ágnes: Csillagszóró, részlet)