Január, február, itt a nyár!

A közmondás szerint csak a tél múljon el februárral, utána már jön a jó idő. 

A februári időt azért hívják februárnak, mivel a fabruare latin szó annyit tesz, mint megszentelni, megtisztítani.  A február már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított. 

Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Erre utal a hónap régi magyar neve: Böjtelő hava. Az egyházi kalendáriumban a februári vasárnapok már a húsvétra néznek. Vége a karácsonyi ünnepkörnek. 

Februárban már nagyon várjuk a tavaszt, a jó időt. Éppen ezért a februári időszakhoz tartoznak a  téltemetés szokásai, melyek mind a tél elűzését jelképezik. A telet leváltó tavasz küzdelmét jelmezekbe bújt emberek játsszák el. A végeredmény minden esetben a tavasz győzelme a tél felett. A közismert mohácsi busójárás célja is a téltemetés, a télűzés: az emberek ijesztő ruhákba bújva azt remélik, hogy a tél megijed tőlük, és elszalad.

 

"Durva zsarnok, jégszívű tél,

Készülj… készülj, a halálra!

Jármodat megunta a föld,

És ledobja valahára;

Szabadság lesz! ím, az ég is

Ideszegődött a földhöz,

Fegyvertárából, a napbul,

Tűznyilakkal rád lövöldöz."  (Petőfi: A tél halála, részlet)