November 16-án, csütörtökön a harmadik óra utáni szünetben a könyvtárba várjuk azokat, akik részt vettek Az évfolyam legjobb helyesírója című versenyünkön. Az igazgató bácsi fogja kihirdetni, hogy az idén kik nyerték el a kitüntető címet.
2017. november 13., hétfő
2017. november 6., hétfő
Novemberi hangulat
"Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régről nem kelepel
kéményen a gólya.
Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.
Pedig fúj, ahogyan
fújni tud november,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel. "
vörös az ég alja.
Régről nem kelepel
kéményen a gólya.
Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.
Pedig fúj, ahogyan
fújni tud november,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel. "
(Kányádi Sándor)
"Ablak tátong a rossz falon,
becsordogál az alkonyat,
neszeznek polcon, asztalon
kis, bolyhos orrú plüssnyulak,
November néni üldögél
a hintaszék alatta ring,
elmúlt az ősz, és itt a tél,
kötött mellényke kell megint." (Varró Dani)
neszeznek polcon, asztalon
kis, bolyhos orrú plüssnyulak,
November néni üldögél
a hintaszék alatta ring,
elmúlt az ősz, és itt a tél,
kötött mellényke kell megint." (Varró Dani)
"A kertekre leszállt a dér,
kékülten pereg a levél,
rozsdásra váltak a rétek,
üres a madárfészek.
Lassú, nehéz esők jönnek,
és megcsapkodják a földet," (Juhász Ferenc)
2017. október 17., kedd
Emlékeztető
Az idén is keressük az évfolyam legjobb helyesíróját. Október 24-én a hetedik órában várjuk az 5-8. évfolyam osztályaiból azokat, akik szívesen összemérik tudásukat a kitüntető címért. A helyszín természetesen a könyvtár.
2017. október 8., vasárnap
Galoppoltunk
Az idei Tini galoppról a következő oldalon olvashatsz:
www.srpszkk.hu/hireink/savaria-gyalog-galopp
Lányaink - Idrányi Anna, Kocsis Évi és Praefort Lili - a 4. helyen végeztek. Gratulálunk!
2017. október 3., kedd
A mi mesehőseink
A mesenapi vetélkedő győztesei:
1. a 4.a osztály csapata: Horváth Attila, Szabó Csanád, Tóth Csenge
2. a 4.b csapata: Dubszki Martin, Pongrácz Bálint, Szigeti Brigitta
3. a 3.a csapata: Farkas Bianka, Gál Lara, Polgár Levente
Mindannyiuknak gratulálunk! Köszönjük a gyerekek és felkészítőik munkáját.
Hamarosan felkerülnek a fényképek is!
Hamarosan felkerülnek a fényképek is!
2017. október 2., hétfő
Hírek
A magyar népmese napja - eredményhirdetés
Holnap, október 3-án, kedden a 3. óra utáni szünetben kiderül, melyik osztályok lehetnek a legbüszkébbek a "mesetudós" csapatukra.
Tinigalopp
Szerdán, október 4-én ismét ott leszünk a szokásos, októberi vetélkedőn a Savaria Egyetemi Központban. Szorítsatok a nyolcadikos lánycsapatnak!
Mesemondók
A programok torlódása miatt egy kicsit csúszik a szokásos könyvtári mesemondó verseny. (Legalább több idő jut a választott mesével való ismerkedésre.)
Ha október, akkor könyvtár!
Idén is lesz tájékozódási verseny a könyvek rengetegében. A játék pontos időpontja még bizonytalan. De mindenképpen lesz, készüljetek! Más érdekességekre is számíthattok...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)