Már nemcsak a naptár, de az időjárás is mutatja, hogy lassan beköszönt az ősz. Itt az ideje, barátkozzunk meg az új évszakkal. Talán Kányádi Sándor versei segítenek ebben:
Pipál a hegy |
Pipál a hegy, s a hegy alatt
pipál a kémény.
Üresen tátong, nem ül a
gólya a fészkén.
Csupán a varjak csapata
portyázgat erre-arra.
Néma a kert, elcsörrögött
belőle a szarka.
A verebek még gondtalan
bukfenceznek a porban.
Süt még a nap, de melege,
a melege már hol van?
Jön az ősz |
Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-megáll, lombot ráz.
Lombot ráz, diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat
s harapja, kurtítja
a hosszú napokat.
Dombok hátán fut a szél |
Dombok hátán fut a szél,
s fut a szél nyomán a
lombja után szaladó
tarkabarka nyárfa,
nyújtogatja a nyakát,
s hátratekint néha,
azt nézi, hogy megvan-e
vajon az árnyéka.
Fut a nyárfa, fut a szél;
fut az erdő: sárga
köpönyeget kanyarít
futtában magára.
Valami készül |
Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:
Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése